A 100 éves pajta megújulása

Az Őrségben majd minden portán megtalálható az ún. lábas pajta. A fotókon látható, hogy miről kapta elnevezését, lábakon, vagyis jó pár erős tartó oszlopon állnak ezek az épületek. Sok helyen ma is tárolásra használatosak a jobb állapotban lévők, van aki felújította, szigetelte így akár lakóhelyként is funkcionálhat. A mi területünkön is van egy ilyen pajta, ami a tetőzet és a tartó oszlopok kivételével nem volt túl jó állapotban. Ide álmodtuk meg a Pajta rendezvényházat 🙂

A 100 éves pajta megújulása

A munkálatokat 2016 tavaszán kezdtük, a legfontosabb a tetőszerkezet megerősítése és rendbetétele volt, majd utána következett a tartó oszlopok körbeépítése.
A cél az volt, hogy nagyobb rendezvény esetén tavasztól őszig tartó időszakra alkalmas helyszín jöjjön létre, így mind a belső térben, mind a hozzá épített fedett teraszon egyszerre akár 150 fő elférhet.

Ahogy alakult a tér úgy jöttek az ötletek, a régi szekér vázszerkezete tökéletes alap lett egy mozgatható étel tároló kocsinak. Edzett üveget gyártattunk a tetejére, így biztonságos és bírni fogja a terhelést és a mozgatást is. A terasz két végét egy-egy különös építészeti elemmel zártuk, melynek több funkciója van. Akár egy szeles, hűvösebb napon így megakadályozható a huzat, miközben mégis kilátni a birtokra, ugyanúgy látható a környezet, mintha nem lenne ott semmi. Megvalósul a kint is vagyok, bent is vagyok érzet, és ha jön egy frissítő zápor akkor sem kell kapkodva elpakolni 🙂

A szíves ablakos lezárás egyben egy kiszolgáló pult is, fényekkel, nekünk vendéglátóknak belső tárolókkal és hűtővel. Még apróbb munkálatok hátra vannak, többek között egy régi komód felújítása, a csiszolással végeztünk, hamarosan jön a festés 🙂 Elkészültek az asztalok, bádogos munkálatok, a mosdó helyiségek már a májusi esküvőn is használhatók voltak. Ezek egy külön épített részben kaptak helyet, ez fontos volt, hiszen a Pajta rendezvényház távolabb esik az étteremtől, vendégszobáinktól.

Hamarosan megtelik a tér, augusztus során két nagyobb esküvőre is készülünk, nagyon örülünk, hogy a házasulandó párok az 5érzék vendégházat választották a nagy napjuk helyszínéül.
Kedves menyasszony és vőlegény, amennyiben megtetszett a helyszín és szeretnék egy különösen szép természeti környezetben tartani esküvőjüket, hovatovább egy 100 éves pajtában kimondani a boldogító igent úgy várjuk megkeresésüket! Bízunk benne hamarosan vendégül láthatjuk Önöket boldogságbarát szállásainkon!

a kezdet

pajta május 1.

pajta tavasz

terasz

terasz

pajta 2017

ablak