Esküvő egy boldogságbarát szálláson

Korábbi években is zajlott már esküvő itt az 5érzék vendégházban, ám az idei évben egy különleges alkalom adódott, hiszen elkészült a 100 éves pajta felújítása, ahol egy kedves, fiatal pár május közepére tervezte megtartani egybekelésüket. Szűk családi körben és természetes közegben szerettek volna ünnepelni.

Esküvő egy boldogságbarát szálláson

Örömmel fogadtuk a megkeresést, persze kicsit izgultunk is, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy előre egyeztettük. Drukkoltunk, hogy kedvező legyen az időjárás, a május még gyakran elég szeszélyes itt az Őrségben. Fontos volt, hogy semmilyen fennakadás ne adódjon az új helyszín miatt, bár ennél az esküvőnél a vacsora az éttermünkben zajlott, ami ismert terep számunkra. De már javában készül a Pajta előtti fedett tér a következő eseményre, amikor már ott fogunk teríteni, tálalni és az ünnepi étkezést és mulatságot megtartani. Néhány munkafázisról készítettünk képeket, hamarosan megosztjuk itt a blogon a Pajta rendezvényház újabb részleteit 🙂

Addig is még pár fotó az ifjú párról, akik májusban nálunk keltek egybe, helyszínre rendelt anyakönyvvezetővel, előre egyeztetett menüvel, egyszerű dekorációval a lehető legtermészetesebb módon kértek mindent megvalósítani. Emailben küldött soraikkal ezúton köszönjük a bizalmat, hogy minket választottak:

„Még egyszer köszönjük szépen, az egész család nagyon jól érezte magát, örök élmény marad számunkra, derűsen, mosolyogva gondolunk vissza az esküvőnkre . Ha most szerveznénk újra, ismételten Önöket választanánk!”

Eksüvő

Az ifjú pár

Helga és Zoli padon

Helga és Zoli