Te milyennek képzeled a nagy napot?

Készítettünk egy összeállítást a Pajta rendezvényházunkban tartott esküvői dekorációkból. Bátran lehet ötletet meríteni, vagy egyéni elképzelésekkel tovább gondolni bármelyik variációt.

„Nem tudom, feltűnt-e, de a képem a tökéletes esküvőről folyton változik. Egyik nap fehér rózsát akarok, másnap liliomot. Először egy hárfást, aztán egy vonósnégyest. Csak egyvalami állandó, és az te vagy.”
/Született feleségek c. film/

esküvői dekoráció ötletek

Nos biztosan hasonló gondolatok, vágyak fogalmazódnak meg a házasulandó pároknál, azon belül is vélhetően a menyasszony, aki jó előre eltervezi, talán már kislányként elképzeli a nagy nap hangulatát. Az álmodozás talán már ott kezdődik, amikor elképzeli a menyasszonyi ruháját. Később pedig ehhez illetve a kiválasztott helyszínhez illeszkedő dekoráció elemeit álmodja meg, ami készülhet saját ötletek nyomán és saját kivitelezésben. És megbízhatnak vele gyakorlott szakember csapatot is, akik rutinosan és szintén számtalan ötlettel állnak a fiatal pár rendelkezésére.

A Pajta rendezvényházra jellemző a természetes anyagok használata, a belső tér letisztult, főképp a nyers faszerkezetek dominálnak. Ehhez az alaphoz, illetve az őrségi miliőhöz nagyon sokféle stílus társítható. Lehet klasszikus, lehet elegáns, modern vagy épp nagyon vagány. Természetes módon van lehetőség egyedi dekorációk megvalósítására.

A változatos hangulatok és képek is sugallják: ahogy nincs két egyforma esküvő, úgy nincs két egyforma dekoráció sem. A színek, a felhasznált anyagok, a világítás, az asztaldíszek, a menükártya mind-mind az adott esküvőhöz, a kiválasztott stílushoz kell illeszkedjen.

tábla

mr és mrs

asztalok feldíszítve

virágok

dekor

asztalok feldíszítve

esküvői dekoráció

virág dekoráció esküvőre

vendégkönyv

esőkapu

esküvői dekoráció levendula